Nashville Times

Climbing at Foster Falls

Foster Falls viszonylag közel van.

Mászni jó.

Blogot írni egyre fárasztóbb.

Fotózni jó.

Vagyis következzék a mai nap képekben:

TN reklám az I-24-en délnek*

Oli és Laci érkezik átkel a hídon

A névadó vízesés

A szokásos hosszú-záridő-iskolapélda

Foster Falls vegetációja (részlet): mohás gomba

TN reklám az I-24-en északnak*

*A bemutatott plakátok nem (teljesen) reprezentatívak; az útmentén számos hamburger és steak reklám is leledzik.

Date Published: Mar 31, 2012 - 10:31 pm

Commuting by Bike

Mostanában egészen sokat, heti legalább két alkalommal járok biciklivel dolgozni. Olcsóbb, mint az autó. Gyorsabb, mint a busz.

Date Published: Mar 27, 2012 - 10:39 pm

Akivel otthon összefutottam, az biztos emlékszik rá, hogy áradoztam az olvasás nagyszerűségéről. Valószínűleg megemlítettem neki a Kindle-t is, aminek beszerzéséhez mindmáig próbálom fűzni az olvasóipar felpörgését.

Egy pár éve már valóban küzdök azzal, hogy végre rávegyem magam bizonyos könyvek elolvasására, és ez az időpont nagyjából az e-könyv olvasó megvásárlásának idejére tehető, a dolog mégis több szempontból irónikus: egyrészt a Kindle-t a Natchez biciklitúrára vettem, hogy a pihegő időszakot olvasással üssem el - az egy hét alatt végül 2 oldalt sikerült elolvasnom. Másrészt a könyvek jelentős részét végül nem a Kindle-n dolgoztam fel, hanem vagy analog formátumban (nyomtatott könyv) olvastam el, vagy hangoskönyvként hallgattam végig.

Könyvolvasás, ahogy eredetileg elképzeltem

Egy szó, mint száz, az olvasóbiznisz tavaly nyáron nagy lendületet vett, így készítettem egy címlistát az olvasmányokról, hátha más is kedvet kap az olvasásra:

*még nem értem a végére

További ajánlatokat szívesen várok, a listában található könyvekről pedig igény esetén szívesen írok egy-egy saját stílusú rövid elemzést. Ha efféle előzetes nélkül szeretnél választani egy művet, indíts a vastagon szedettek egyikével. Oh, és még egy tipp: ha nem tudod magad rávenni a lefekvés előtti olvasásra, köttesd ki az internetet.

Date Published: Mar 17, 2012 - 11:24 pm

Visiting San Diego

A tavaszi szünet tájékán ezúttal San Diegoba látogattam el. A látogatásnak több célja is volt, egyrészt a helyet már régóta meg akartam nézni, másrészt az új fényképezőgépet ki akartam próbálni, harmadrészt pedig épp ideje volt összefutni Zsuzsival. A kiruccanás érdekessége, hogy a hétvégén Robi és Gergő is pont San Diegoban leledztek, úgyhogy velük is barangoltam - többek között a Joshua Tree Nemzeti Parkban. Idő és mászótárs szűkében a parkbeli mászás elmaradt, cserébe a számos portré-alanyomon túl a park is lencsevégre kaptam. Írni kevés erőm van, fényképem viszont annál több, úgyhogy következzék San Diego főleg képekben.

Növényzet

San Diego igen délen van, és közel a Mojave-sivataghoz. Ennek megfelelően számos kaktuszféle, trópusi- és randomnövény található a környezetében. Néhány kedvenc:

Kaktusz, sivatagi féle

Fakó pálma

Ezt még mindig nem tudom mi, de nagyon élénk piros

USS Midway

A USS Midway egy hatalmas hadihajó és múzeum. Múzeum lévén rengeteg időt tölt San Diegoban, míg csatahajó voltából adódóan rengeteg tekergetnivaló akad rajta.

Zsuzsi ~~megmenti~~ elpusztítja a világot

La Jolla

La Jolla egy kis falu, illetve strand San Diegotól vagy 20 percre északra. Ez a hely valami igen szép, a naplemente pedig gyönyörű - vagyis portréfotózásra kiváló. Ennek megfelelően egész szép számmal sikerült jó portréképeket lőnöm. Ízelítőnek Robi, illetve néhány napfürdőző madárféle.

Róbert - egy darab eladó (érdeklődni nálam)

Naplemente, amitől még a madarak is berittyentenek

Joshua Tree Nemzeti Park

Ma számoltam össze, hogy eddig 10 nemzeti parkot sikerült meglátogatnom. Joshua Tree a legutóbb begyűjtött gyöngyszem, nem okozott csalódást - ahogy eddig egyik park sem.

Sivatag, itt?

Erdőnyi Yucca Brevifolia (Joshua Tree)

Date Published: Mar 14, 2012 - 8:54 pm

In Memoriam DSC-F707

Eddigi első komolyabb fényképezőgépemet középiskolás ballagás előtt pár héttel kaptam. Használtan vettem közel egy évesen, egyenesen Japánból - egy kézilabdaedző közbenjárásával. A közepesen kompakt F707-es Carl Zeiss objektíve külsőre furcsa látvány volt, ahogy a vázzal össze volt integrálva, az egész készülék egy űrhajóra hasonlított:

Sony DSC-F707 (Forrás: www.dpreview.com)

A fényképezőgépet egyszerű volt használni, fél óra után minden kézre állt. A hátsó LCD kijelző és az EVF egyaránt jól használható volt verőfényes napsütésben. Az LCD-t illetőleg ez anno nagy szám volt. A objektítvől elhajlítható váz igen sokszor jól jött, legyen szó földfelszíni makro fotózásról, vagy tömegen felüli partifotókról. Ez utóbbinál és az éjszakai fotóknál általában, az egyedi nightframing módot is díjaztam. Az optikára szintén nem akad egy rossz szavam se.

Ezt a gépet egyszerűen szeret[t]em.

Íme néhány nosztalgikus kép, az első a mai Super Bowl kapcsán:

Rugby, Balatonalmádi, HU

Hirtelen találtam, vagy 100 képet, amit szívesen beillesztenék ide. Vagyis hirtelen elment legalább egy óra, ahogy nézegetem őket. Mennyi jó van köztük! Még egy villámosat csak mert ezt szeretem:

Vihar Udvari mellett

Mellékesen a blog eddigi képeinek nagy része is ezzel a géppel készült. Sajnos azonban az elmúlt fél évben a kártyaolvasó résszel akadtak gondok. Volt alkalom, hogy a gép megmakacsolta magát és bizonyos esetekben nem volt hajlandó elmenteni a képeket. Elsőre még sikerült kitisztítani, amivel még nyertem 4-5 hónapot, de másodjára már nem sikerült megmentenem.

Összegezve, az F707 közel 9 évig szolgált és hiányozni fog. De remélem a következő gépezet méltó utódja lesz és hasonlóan jól teljesít majd. Ez hamarosan elválik.

Date Published: Feb 05, 2012 - 8:29 pm

New Year's Eve 2012

A hagyomány folytatódik, vagyis január ~~közepén~~ végén megírom az év első blogbejegyzését.

Visszatekintés és számadás

A fél éve meg nem jelenő blog-publikációim alapján a tavalyi esztendő második felét akár egy sötét és pudvás odúban is tölthettem volna. De nem így történt, a 2011-es év alapvetően mozgalmas volt, és tartogatott pár egészen kellemes meglepetést. Nézzük ezt kategorizálva:

Utazás - Tamás, a volt lakótársam, 20 éves síkarrierjét nem volt szabad veszni hagyni, ezért a tavaszi szünetben célba vettünk Salt Lake Cityt, az egykori téli olimpia helyszínét. Töltöttünk egy estét Vegasban, síeltünk két napot a frissen hullott 19 inch havon két napot és meglestünk Los Alamost, valamint Santa Fe-t. Eközben útba ejtettünk a Zion-, Arches- és Grand Canyon Nemzeti Parkokat.

A nyáron biciklizés címszó alatt vissza tekertem New Orleansból Natchezbe, majd onnan Péterrel egészen Nashvillebe. Ez igen jó volt.

Aztán a nyáron adódott még egy alkalom, hogy körülnézzek a keleti parton és annak környékén. Volt szerencsém két estét átmúlatni a Mt. Washington Lodgeban:

Emellett Lacival másztam a White Horse és a Cathedral Ledgen, Gergővel partiztam, Julcsival és Dórival pedig városnéztem Bostonban, Zsolttal, Robival és Tihamérrel buliztam Natickben, Nadiaval, Gáborral és Dáviddal pedig feltérképeztük New Yorkot. Aztán Maineben is voltam világítótornyokat csodálni, Washingtonban huszadjára is megállapítottam, hogy a Kapitólium nem a Fehér Ház, sőt, az őszi erdőket is volt módom megvizsgálni mind Vermontban, mind Marylandben. Egy pár dolgot biztos kihagytam, de a lényeg gondolom átjött: tényleg sikerült legalább 5 új államot bejárni. (5/5)

Az alábbi térképen a kék szín továbbira is az eddig meghódított területeket jelöli, míg a rózsaszín azokat, amik a közeljövőben látogatás-esélyesek.
Sport - A 2011-es év alappillérei ezen a téren továbbra is a mászás, futás és gyúrás voltak. Ugyanakkor egy hirtelen mozdulattal megjelent a biciklizés is. Érdekes módon ezek nehezen keveredtek: az év első felében főleg a futás ment, ami a májusi trail-marathonnal hirtelen abbamaradt. Tavasszal a biciklivásárlással megjelent a tekerés is a pallettán, ami a nagy nyári hazatekeréssel tetőzött majd egy lassú lecsengéssel egészen késő őszig kitartott. A gyúrás meglepő módon szintén nyáron ütött be, majd egészen a karácsony előtti időszakig kitartott. Végül a mászást [a szabadban] úgy érzem annyira intenzíven nem toltuk idén, mint előtte évben, de mégis egészen sokat fejlődtem. (4.5/5)

Ph.D. tanulmányokat illetőleg sose leszek elégedett az előrehaladásommal. Ugyanakkor már körvonalazódik a végső témám, ami nagy előrelépés. (3.5/5)

Kapcsolatok - Ha a bloggolást nem vesszük, ezen a fronton kevés ok van a panaszra. Az év második felében elenyésző mennyiségű (5 db) beszámolót írtam. Egyre fárasztóbbnak tűnik leülni a gép elé és bloggolni - ezt a bejegyzést is vagy két hete elkezdtem már írni. Pedig ismét lenne miről írni.

Ezen túllépve, a helyiekkel jól megvagyok - főleg a mászókkal. Az otthoniak még simán emlékeznek rám, sőt... (4.5/5)

Évzáró

Partizás szempontjából az idei szilveszter lapos volt: ezúttal elmaradt mind az elő-, mint az utószilveszterezés. Ellenben volt szerencsém a mester utcai megállóban koccintani éjfélkor. És bár a lábamat se sikerült idén kitekerni, erre az óévbúcsúztatóra egy ideig emlékezni fogok.

Előretekintés

Rekurzív módon ismét a tavalyi az alap.

Legalább 2-3 újabb államot meglátogatok. A legesélyesebbek idén Texas, Illinois és Florida. Ezek egy része a fenti térképen könnyen kivehető.
"A sportolást legalább a 2010-es (és 2011-es) szinten művelem. Plusz egy sportot hozzáveszek az eddigiekhez, ami vagy a biciklizés, vagy az úszás lesz. Az egészhez pedig normálisan étkezem."

A sportolás terén az idei terv:
- 3:30:00 a Chicago Marathonon ősszel
- Legalább egy 5.11-es úgy megmászása Obeden - lehetőleg előben
- Egy újabb hosszú tekerés a biciklivel
- Gyúrás és mászás kedv és igény szerint
A Ph.D. tanulmányokat illetőleg tervszerűen osztom be az időmet, majd igyekszem azt nem felrúgni. Az egyes részfeladatok elvégzéséhez szükséges időt már egészen jól meg tudom becsülni és ez hatékony eszköznek tűnik.
Ami a kapcsolatokat illeti, valamelyst változott a felállás. A 2012-es év nem lesz egyszerű, egy egészen komoly kihívásnak ígérkezik. Szeretem a kihívásokat. Megoldom.
A hobbit illetőleg a fotózás és a rajzolás kerülhet előtérbe. Előbbi előnye, hogy sokan vannak körülöttem, akik komoly technikai tudással rendelkeznek és lehet tőlük tanulni. Most, hogy meghalt a régi F707-es, az új gép választásánál ez a tudás még jól is jöhet. Utóbbival - a rajzolással - pedig egy ideje már szemezgetek. Most a toll- és egyéb tintarajzok jönnek be leginkább. Egy próbát megér. Ezekből vagy lesz valami, vagy nem. Az rendszeres esti olvasást viszont mindenképp folytatom. Olvasni jó. De erről majd máskor írok.

Date Published: Jan 15, 2012 - 7:18 pm

Granola Bar v2.0

Az a helyzet, hogy a mai konyha-projektem kiemelkedően jól sikerült, úgyhogy gyorsan rögzítem a tényeket - még mielőtt elfeljtem őket. Ergo recept következik.

Hozzávalók

2 kübli natúr zabpehely (oatmeal)
2/3 kübli wheat germ
1 kübli sótlan földimogyoró
1/2 kübli dió
5-10 dkg szárított áfonya
1/3 kübli barna cukor
1/2 kübli méz
2 ek. vaj

A főszereplők (balról) zabpehely, mogyoró, wheat germ és méz - a háttérben pedig óceán spré'

A wheat germ-nek nem tudom, mi a magyar megfelelője, a kommentekben várom a javaslatokat. Egy kübli hozzávetőleg 236 ml. Áfonya helyett lehet más gyümölcsöt is használni, a mennyiséget pedig ízlés szerint módosítani. A méz, és a cukor pontos mennyiségére nem emlékszem, mézből lehet, hogy ennél többet toltam bele.

Elkészítés

A műzli szelet alapvetően két fő komponensből áll össze: szárazanyagokból - úgy mint magvakból-gabonafélékből - és tapasztóanyagból. Először a magvakat vesszük kezelésbe, felaprítjuk őket rendre. A mogyorót és/vagy a diót egy zacskóba helyezzük, és egy kisebb fazék segítségével, gyengéd barbár mozdulatokkal apró darabokra tördeljük. Ha mandulát használunk és az egészben áll rendelkezésre, akkor azt egy arra alkalmas késsel aprítjuk fel. Ha ez megvan, az egészet egy nagy tálba helyezzük, hogy keverésre várva élvezzék a zabpehely és a wheat germ társaságát. Lazán megkeverjük a szárazanyagot és a már előmelegített sütőbe egy picit megpirongatjuk. Extra szénaromát adhatunk a gabonaféléknek, ha a sütőben töltött 10 perce alatt nem kevergetjük meg mintegy 2 percenként. Ha a sütőben van grill-mód (csak felső fűtőszál), érdemes azt használni.

Gabonafélék pirítva - pont jól

Míg a sütőben szigorú felügyelet mellett pirul a zab, a főzőlapon elkezdjük összemelengetni tapasztóanyagot. Megolvasztjuk a vajat, majd közepes lángon folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk a cukrot és a mézet. A mézzel ne spóroljunk, hacsak nem drága. Eh. Az egészet forrásig kevergetjük, majd leemeljük a tűzről.

Forrás (és melegítés) előtt

Forrás közben

Mostanra már a gabonafélék vagy épp jól megpirultak, vagy végképp odaégtek. Kivesszük őket a sütőből és egy pár percig hülni hagyjuk. Ezután egy nagyobb tálba burítjuk, majd nyakonöntjük a tapasztóanyaggal. Az egészet jól elkeverjük. Az egészet mégegyszer jól átkeverjük. Ha ez megvan, hozzáadjuk a szárított gyümölcsöket, majd a tál tartalmát jól megkeverjük.

Kerítünk egy kisebb tepsit, vagy vastag falú jénait, és kibéleljük zsírpapírral. Érdemes a szükségesnél kétszer nagyobb zsírpapírt használni, hogy visszahajtva befejde az edény tartalmát. A sűrű masszát beleseperjük az előkészített edénybe úgy, hogy az alapterületét teljesen lefedje, és közel 3 cm magasan álljon benne. Ezután visszahajtuk zsírpapírt és bármilyen kéznél lévő aljas, trükkös módszerrel a masszát összetömörítjük. Én az oly erős tenyeremet és öklömet használtam, de bármiféle brutális megoldást be lehet vetni, ami még nem bontja meg a tartóedény integritását. A lényeg, hogy jól össze legyen préselve a massza.

A kompressziós művelet után, az egészet hülni hagyjuk. Hűtőbe téve lehet, hogy még jobban összeáll, de erről nem nyilatkozom. A végeredmény - ha zsírpapír helyett alufóliát használunk:

Hullámzó fémtenger

A mai könyhai műremek egyetlen hátulütője, az hogy hétközben már egyébként is annyi magvat eszem, hogy azt a bőröm erősen megsínyli. De ettől még ez a recept így jó, működik és finom.

Change log v2.0

vastagabb szeletek
wheat germ (új!)
temérdek méz
barna cukrot (új!)
diót mandula helyett
alufólia zsírpapír helyett

Date Published: Jul 31, 2011 - 7:58 pm

The Theory of Evolution

Következzék egy szösszenet egy könnyedebb témakörben, avagy vélemények és kész tények az evolúció elméletéről:

"Tanítsuk-e az evolúció elméletét az iskolákban?"

Jólét vs. az evolúció elméletének általános elfogadottsága

A történet egy fontos eleme, hogy Amerikában nem képezi a NAT részét az evolúció elméletének oktatása az általános, illetve középiskolákban*. Próbáltam tájegységek alapján a különböző államok delegáltjaira ráerőszakolni valami profilt, minthogy a keleti partiak simán elfogadják, míg a déliek csuklóból elvetik az evolúciós fejlődésbiológia gondolatát, de ez túlzás lenne.

Ha túlzás, túlzás. Érdemes megfigyelni, hogy a délieknek (LA, TX, AR, KY, NC és TN) ez picit kényesebb kérdés, hiszen ezek a durván vallásos régiók, és az itteniek jórésze nem részesült ilyen oktatásban. Az NC és TN jelöltek pedig egyszerűen kötelességüknek érzik, hogy kiemeljék ők személyesen nem hisznek az evolúciós változatban. A NM és MS válasz viszont meglepett. UT, meg mint aki kiszavazni készül valakit. Kérdések, nők...

A gondolatok, észrevételek jöhetnek a komment rovatba.

*Értsd: vannak iskolák, ahol egyáltalán nem tanítják, befejezheted úgy a gimit, hogy addig életedben nem hallottál róla.

Date Published: Jul 25, 2011 - 8:28 pm

Natchez Trip Plus - Getting Out #2

Mikor begurultunk a new orleansi állomásra, már derengett, de a narancs LP még nem jelent meg a horizonton: ideje nyugovóra térni. Pardon, ez egy másik történet - épp az imént fejeztem be Bram Stoker Dracula című mívét. Szóval reggel fél hat van - valamelyik időzóna szerint -, és a vaskapuval megáldott ~~kastély~~ pályaudvar elég biztonságosnak tűnt, hogy összeszedjem és felnyergeljem a paripámat és nekirontsak a vadregényes délnek. Biztos ami, biztos, megérdeztem ~~a biztost~~ az őrt, hogy a nyergelést és csutakolást elvégezhetem-e a márványon.

-As long as you take your trash out with you, I don't care.

Egy szóval se kellett több, nekiestem a doboznak és kimenekítettem a lovat. Első ránézésre egyetlen bowden pattant ki a helyéről. Tehát bowden visszarak, kormány felszerel, nyereg felhelyez, két kerék rádob, csomagok felgumipókoz és húsz perc múlva lám:

Előtte

Utána

A húsz perc, így visszanézve inkább egy óra volt, úgyhogy a tervhez képest már most ksésében voltam. Kerestem egy hatalmast szemetest, amit a két kartondobozom azonnal tökéletesen megtöltött, és indultam is a villám-városnézésre.

Első úticél nyilván az óceánpart volt. A Greyhound állomás ajtaján kilépve egy szemvillanás alatt magamba szívtam a város szellemet, ezzel egy időben rámtelepedett egy érzés. Egy érzés, ami még órákig elkísért:

Minél előbb el kell takarodnom ebből a városból.

Az óceánt azért nem maradhat ki. Kisebb kevergés a szűk, de annál gyatrább minőségű utcákon, egy gyors beszámoló a Greyhound-élményről Péternek, és a kötelező pózer fotó:

New Orleans és az óceánt átívelő híd
(illetve Sanyi és a paripája)

Irány tovább, még szerencse, hogy a híres French Quarter útba esik, máskülönben lehet, hogy kihagytam volna. A negyed nyújtotta élmény tényleg maradandó volt: az orrfacsaró halszagra a mountain bike-ot nem tűrő félig macskakövezett, félig felszedett utakra és a már reggel nyolckor elviselhetetlen hőségre most is tisztán emlékszem. Lévén, hogy sietősben voltam, minden lelkiismeretfurdalás nélkül szeltem keresztül a Francia Negyedet, majd követtem az egyik legrövidebb utat Natchez felé.

A legrövidebb út Baton Rogue-on át vezetett volna, az az útvonal az atomerőművet leszámítva semmi érdekeset nem kínált volna, nem is beszélve róla, hogy végig egy nagyforgalmú út szélén kellett volna tekernem. Szóval keletnek indultam, holott északnyugat felé tartottam. Semmi gond, elvégre biciklivel voltam. Oh, bicikli, akkor az autópályákat is ki lehet hagyni. Szóval az első két napi terv:

Ahogy tekertem kifelé New Orelansból, végig azon járt az agyam, hogy végig kéne hallgatni egy számot. A hely hangulata nagyon adta volna: végig lepukkant házak, amiket már rég el kellett volna bontani. Nem bennük élni, előttük csoportosan semmit tenni hétfő reggel nyolckor*.

Who Dat

Streets of New Orleans

Azt hiszem épp az utóbbi jelenség miatt döntöttem úgy, hogy nem állok meg zenét betenni, sőt, inkább nem is kapok defektet ebben a városban. Nem, ameddig el nem hagyam a város vége feliratot, még akkor sem ha az út széle tele van szórva szeméttel.

*A történethez hozzátartozik, hogy a városon pár éve végiggyalogolt Katerina.

A várost magam mögött hagyva némiképp megváltozott a táj. A romos házakat és lakóikat gyorshajtó dömperek váltották fel. Balról négy sáv tömve száguldozó LIAZ XXL-el, jobbról nádas. Nádas, ami a hőséggel szövetkezve arra ösztönzött, hogy ne lassítsak. Lelassítva megszűnt a léghűtés, az izzadságszagra pedig azonnal ugrottak a szúnyogok. A nagy melegben, a reggel vásárolt Subway szendvicset órákig tartott elfogyasztanom. Az egyik ilyen benzinkutas majszolószünetemben rámsóztak egy vékony papírborításos biblia-kivonatot. Ezt magammal vittem, nem mert volt nehéz és anno a szerepjátékokban is jól jött minden ilyen.

Házikó Louisianaban

Út közben pedig szigorúan ügyeltem rá, hogy folyamatosan egyek és igyan, függetlenül atttól, hogy éhes, vagy szomjas vagyok-e. Ugyanígy nagy gondot fordítottam arra, hogy délelőtt 11 és délután 3 között ne legyek a napom, mert azonnal megüt a guta. Apropó, említettem, hogy egész hétre 37°C-t mondtak? Így történt, hogy a vízparti látogatásom után, délután fél egy körül - néhány óra késéssel - begurultam Slidellbe. A helyi zöldségesnél vettem egy avokádót és egy mangót. Ezeket elpusztítva áttekertem a város túloldalára, hogy megebédeljek és pihenjek jól, illetve vegyek engedélyt az éjszakai kempingezéshez. Ez utóbbit összekötöttem egy bevásárlással: műzliszelet, italok, kenyér és némi konzerv.

Picit talán el voltam bizonytalanodva, mert délelőtt legalább az út felét meg akartam tenni és még a harmadánál, ha tartottam. De kaptam egy kis segítséget: miközben épp ebédemet költöttem, jött egy kisebb zápor, ami meglepetésemre felfrissítette és lehűtötte a levegőt. Tovább bátorított, hogy épp 40 mérföld sík bicikliút következett. A koncepció ezen az egyébként végig aszfaltozott úton érdekes volt, mindenhol a bicikliútra rakták ki a STOP táblát. Még azokon a helyeken is, ahol földút keresztezte. Időbe telt, míg megszoktam a 7-800 méterenkénti megszakításokat, de megoldottam. A kedvenc kereszteződésem:

A bicikliút végén Covington, egy burger-vacsora , egy telefon-töltés és az alkonyat várt. Igyekeztem rövidre fogni a dolgot, tölteni is csak annyit töltöttem hogy biztosan legyen egy darabig GPS-em. Az út harmada még hátra volt, úgyhogy nem is volt vesztegetni való idő: irány észak, a 25-ös főúton, aztán Willie nyugatnak. Az autóktól alapvetően nem félek, de ha volt út, amin úgy éreztem minél előbb le kell takarodni róla, akkor az a 25 számú főút volt. Egy gyors megálló az túlzsúfolt út szélén, hogy újratervezzem az útvonalat, aztán egy gyors körbetekintés után jobbnak láttam mielőbb továbbmenni:

Keep out, LA style

A Brenett Bridge, 1078-at választottam Willie helyett, amit cseppet sem bántam meg. Az út végig volt a Ewing farmot megszégyenítő méretű és kinézetű gyönyörűen karbantartott házakkal, amik a naplementében és az elsőosztályú aszfalton újabb lendületett adott. (Streetview-n visszanézve meglestem az utat, de semmit nem ad vissza a hangulatból.) Kereszteződésről-kereszteződésre tekertem hol északnak, hol nyugatnak. A GPS-t és a telefont csak az aktuális és a következő utca nevének beazonosításáig, illetve egy gyors tájolásig kapcsoltam be. Hasonló céllal álltam meg egy mocsárközepi kereszteződésben - ahol lévém már koromsötét, a bokorból hallván hörgést, sziszegést és morgást -, jobbnak elnapolni a műzliszünetet. Gyors tájolás, aztán irány észak. Út közben még néhány ranch, hangulatelemként egy-két bezárt benzinkút, és már ott is voltam.

Ott, a Sandy Hollow Parkban, éjfél után nem sokkal. A parkban, amit majdnem megkerültem egy jobb bejáró reményében. Egy bejáró reményében, amiről kiderült, hogy egy másfél mérföldes földút és amit úgy éreztem, egyáltalán nem hiányzott. A parkba befelé menet be is kellett jelentkezni, ellenkező esetben $350 bírságot ajánlottak. A bejelentkező laphoz ceruzát is mellékeltek:

Éjfél elmúlt, már aludtam volna. Ehelyett elővettem a bicskámat és egy 3 cm hosszú ceruzát farigcsáltam, hogy hivatalosan is bejussak egy teljesen elhagyatott parkba. Pár perc alatt megvoltam az adminisztrációval, hajnali egyre pedig már be is toltam a biciklit a kijelölt területre. Felhúztam a függőágyat, jelentettem Péternek és nyugovóra tértem.

Még folytatom...

Date Published: Jul 23, 2011 - 4:58 pm

3rd July 4th

Idén került sor életem harmadik július 4-nek megünneplésére. Kora délután kezdtünk, az esemény mégis déli hangulatot idézett. Mindenesetre július 4-e jól felkészült játékosokra talált, koránstem érte váratlanul a társaságunkat. Étel-ital, volt temérdek, és süteményből sem volt hiány. Az alapértelmezett vendéglátóipari cikkek:

virsli, hosszúkás (édes) zsemlyével és ketchuppal
hamburgerhús, kerek (édes) zsemlyében, sajttal és mustárral
triplaédes muffin (avagy cupcake)
margarita, házi recept alapján
bud light, illetve Corona

Ezekből volt annyi, hogy nem lehetett volna elpusztítani őket. A zöldséget hiányoltam a minimál-hamburgerből, de egyébként jó volt, továbbá hangulatos.

Virsli, húspogácsa az előtérben, sütemények a hátsó asztalon (korai fénykép)

Az ételen-italon kívült akadt rengeteg unalomüző is. A medence, az élőzenét generáló muzsikusok és a felfújható kastély alapnak tűnt. Ehhez csapódott még a korhatárt nem ismerő Slip & Slide:

Zsebcsúszda

Valamint a valamelyst több koncentrációt igénylő patkódobálás is:

Patkódobálás, 2 vs. 2

Voltaképpen mindent lehet dobálni, amin van fogás és aminek van súlya - e.g. tűzlépcső, tengeralattjáró és cumis üveg - a fenti patkódobálós képen mégis van néhány felesleges dolog, illetve hiba.

Végezetül egy másik dekoráció a teljesen felöltöztetett kerítésről:

Egy műbéka élete Amerikában

Date Published: Jul 21, 2011 - 5:24 am

Natchez Trip Plus - Getting In #1

Avagy tökös legény amerikai módra. A szabályok egyszerűek, kidob(at)od magad egy véletlenszerű helyen az adott országban, és megpróbálsz - minél előbb - hazajutni. Nagyobb ország, nagyobb kihívás, de talán egy-két kisebb csalás is megengedett: tudom honnan indulok és viszek magammal egy célszerszámot.

Az alapötlet már tavaly megfogalmazódott, miszerint végig kéne lovagolni a Natchez Trace Parkwayt. A nettó 444 mérföldes túrának végül ketten vágtunk neki Péterrel. Na, de ne szaladjunk előre. Az előbb említett főszervezővel volt egy érdekesere sikerült beszélgetésem, minek kapcsán javasoltam, hogy akkor induljunk már az óceántól - nincs az olyan messze. A javasolt útvonalmódosítás nem csak kihívásnak tűnt, de adott az óceántól való indulás révén adott is valami pluszt a túrához. Sajnos végül Péternek összegyűltek a dolgok, úgyhogy ez utóbbi addendumot lemondta. Na, de apróságokon nem akadunk fenn, ugye? Péter megvette a jegyet kedd hajnalra Natchezbe, én két nappal korábban, vasárnap délutánra New Orleansba.

Előzmények

Még jó, hogy a marathon után volt két hét pihenni, az indulás előtti héten pedig 6.5 nap rohangálni. Ez utóbbira szükség is volt, mert a csütörtök esti csocsózásból hazafele menet már 6 mérföldet letekertem, amikoris az egyik lejtőn lefele (!) menet félreváltottam az elsővel, a fogaskerék ledobta a láncot, amit egy hirtelen tekeredés után azonnal elkezdtem beetetni a hátsó terelőnek. Elsőre nem ment, de második, vagy harmadik próbálkozásra gond nélkül széttörtem a hátsó kis fogaskerekeket tartó keretet. Az egészben két dolog volt furcsa: 1. mindez (már) teljesen józanul történt, 2. nem kezdtem el szitkozódni. Ez utóbbihoz kapcsolódik, hogy már-már megijedtem magamtól, hogy milyen nyugodtan sikerült kezelni a dolgot. (Majd Tamás rácáfol, ha erre rosszul emlékszem.)

Nomen est omen: a hátsó váltó indulás előtt két nappal

A pénteki nap ennek következtében nem csak VHDL testbench írásával telt, hanem hátsó váltó után kajtatással is. Eredetileg csak a törött alkatrészt akartam lecserélni, de azt nem kaptam. Voltaképpen az egész városban egyetlen, az én biciklimhez passzoló, raktáron lévő hátsó váltót találtam. Ez egy 10 sepességes Ultegra volt, amit legnagyobb meglepetésemre kedvezményesen megkaptam ($95 helyett $75 + TAX). A teljes cserét végül nem is bántam, ki tudja mi hajlott még el a 105-ös hátsó váltón. Nem is beszélve róla, hogy így sokkal könnyebben cseréltem le "tuning" cimkére az eseményre korábban rányomott "kényszerjavítást". Másnap aztán a váltót úgy lecseréltem, majd beállítottam, ahogy azóta is büszke vagyok rá. Úgy váltott, hogy észre se vettem, pedig mondom, tényleg váltott.

Útvonalterv

Az eredeti terv egyszerű volt: a túra első szakasza New Orleansból indul, ahova Greyhounddal (helyi Volán) megyek le, majd két nap alatt megpróbálok elérni a Natchez State Parkba, ahol találkozom Péterrel. A második szakaszban már a Natchez Trace aszfaltját koptatjuk, negyednap este elérjük a Tennessee folyót, majd szombat késő este, vagy vasárnap reggel már otthon is vagyunk és bontjuk a frissen főzött sört.

New Orleans - Natchez* - Nashville

Gettin' In

A túra egy másodlagos célja volt, hogy felmérjem a Greyhound szolgáltatásáinak minőségét. A helyi Volánnak megfelelő szervezet több kisebb busztársaságot von egy kalap alá. A honlapjuk alapvetően igényes, de a pontos árakról és a kiszolgálás milyenségéről leghitelesebben véletlenszerű fórumokról lehet információt szerezni - vagy első kézből. A jegy Nashvilletől New Orlensig kéthetes elővételben $68.5 volt, Péternek háromhetesben Natchezig $74. Előbbi két átszállásos, on-line átvehető, utóbbi háromszori átszállást igényel, cserébe csak személyesen, vagy postai levélben vehető át. Az előírás szerint ajánlott 1 órával előbb megjelenni az állomáson, a beszállást FCFS módon történi: aki felfér a buszra a felszáll, aki nem az vár a következőig. Álló utas nincs.

Az az egy órás plusz utólag hasznos infónak bizonyult. Én épp műszakváltáskor érkeztem, vagyis 25-30 percig senki nem foglalkozott az utasokkal. Péter hajnali 4-kor indult, elmondása szerint nagyobb tömeg volt az állomáson, mint amikor én mentem - pedig akkor +1 busznyi utas csövezett ott majd' egy napja. Miután megjelent az emberem az információspultnál, a csomagok feladása már simán ment: egy kézipoggyász és egy csomag ingyen. Minden további csomag $10 dollár, súlyhatár - úgy gondolom - nincs, de mindennek zárt dobozban kell lennie. A hálózsákhoz, sisakhoz kaptam egy dobozt, sőt ragasztószalagot is. A pultnál felcimkézett csomagjaimat ezután odavonszoltam busz mellé, és már csak 15 percet kellett várni indulásig: minden terv szerint.

Biztos, ami biztos, vártunk még 50 percet, mire jött egy másik busz, amiről átszálltak hozzánk néhányan. No, de ha Nashvilleben ennyire flexibilis az átszállás, akkor ez máshol se lehet gond, ugye? Meg egyébként is Füge Frenki nagybátyja volt a sofőr, ami egyfajta biztosíték, nem? A fickó 80-al tolta le az összes SUV-t, terepjárót és sportautót. Volt pillanat, mikor úgy tűnt, húsz perc alatt legalább 20 percet faragunk le a hátrányunkból. Mire Huntsvillebe érkeztünk, már jócskánt lefaragtunk a hátrányból, Birminghamben pedig úgy tűnt, hogy már előnyben is vagyunk. Időelőny ide, vagy oda, mindenkit leszállítottak a buszról, a pihenő idejére. Ez volt talán a legrosszabb része az utazásnak: felkeltettek este 11-kor reggel 1-kor, 4-kor... A megszüntetett, de még le nem bontott MÁV állomásokat idéző megállók nyújtotta kellemetlenségek emelett teljesen eltörpültek.

Egyet mégis kiemelnék. Montgomery, AL városban történt, hogy az ottani személyzet egyik tagja megkérdezte, hogy odaadja-e a cuccaimat az átszálláshoz, vagy rakja-e át ő a csatlakozó buszra. A buszra, ami egy picit késett:

Késünk!

A buszra, amire leszálláskor kaptunk egy felszállójegyet, hogy a már lendületben lévők vissza tudjanak szállni. Kellett is, mert nem fért fel mindenki, aki délnek ment volna. Ahogy néztem, a csomagjaim se igazán fértek be. De, akkor mire fel az a k*rva sok üres hely. Sebtiben lőkerítettem a fickót, aki elvileg a csomagot intézte volna. Mélydéli akcentussal eltáncolta, hogy ő nem úgy gondolta akkor és... Előhozta a csomagjaimat a raktárból, majd berakta a busz aljába. Büszke voltam rá, mert legalább nem kezelte őket, mint Birminghamben, ahol a biciklimet tartalmazó dobozt - oldalán a do not lay flat felirattal - úgy döntötték oldalára, mintha fizettem volna az ellenkezőjéért. Szóval, a csomag bent volt, szálltam volna fel, amikor a hordár valamit uánam szólt. A szellő susogását, a mókusok nézését jobban értem, mint annak a fickónak egyetlen szavát. Harmadjára kérdeztem vissza, hogy mit akar, mire sikerült kivennem egyetlen szavát, a tipet. Két szeme volt, amit két dollárral szúrtam ki, majd - látván, hogy a busz alsó ajtaja lezáródott rendben -, felszálltam a buszra. Irány New Orleans.

Az egész Grayhoundban egyébként ez a legkiábrándítóbb. Megvan egy teljesen használható infrastruktúrájuk ahhoz, hogy egy közel repülőtér-szinvonalú szolgáltatást nyújtsanak, de az emberek olyan szinten inkompetensek és nem érdekeltek a dolgok gördülékeny intézésében, hogy az egész nem áll össze. Ehhez persze az utazóközönség is igazodott, senkit se zavar, ha lemarad egy buszról, vagy +/1 nap eltéréssel ér oda. Útravalónak egy rövid Grayhound használati útmutató:

vedd meg a jegyet elővételben interneten (kényelmesebb és olcsóbb)
az összes jegyet nyomtasd ki és egyiket se hagyd el
érkezz az állomásra 1 órával az indulás előtt
átszálláskor személyesen ellenőrizd a csomagjaidat (nem feltétlenül érdemes mindig kivenni, mert ha nem fér vissza, buktad)
használd a diszkrét kelet-európai tolakodós stílusodat (nagy tömeg esetén)

Az idő Montgomery-től Mobile-ig, majd onnan New Orleansig hamar elillant. Reggel fél hét lehetett, mikor átléptük a városhatárt, és rohantunk tovább a város szívében található Greyhound állomás felé. A nap még csak készülődött felkelni, az állomás bejáratának otthont nyújtó alagsorban még félhomály honolt. A kapu közel 3.5 méter magasra rúgott, tetején még fél méter szögesdrót ékeskedett. Ahogy ott várakoztunk előtte, a két oldalt őrködő sárga villogók egyszer csak munkának eredtek, a monstrum kapu hatalmas nyögés is nyikorgás közepette lomha oldalazásba kezdett: Welcome to New Orleans!

Folytatás következik...

Date Published: Jun 05, 2011 - 12:29 pm

Scenic City Trail Marathon

Vettem egy Ph.D.-t $12.07-ért. Picit sokalltam érte az árat, de még nem bántam meg. A címkén ez áll: "Highest degree of performance". És akkor a viccet félre téve, hogyan lehet egy zokninak ilyen nevet adni? Végülis mindegy, a lábfejemre passzol, és - végre - felér a bokám fölé. Sőt, a chattanoogai susnyásmarathont is kibírta.

Ha pedig már nevezéktan, a Scenic City Trail Marathon név eredetét sem igazán értem. A City részét semmikép. A verseny egy közepes méretű dél-tennesseei* város, Chattanooga mellett 5-10 mérföldre került megrendezésre. Egy hegytetőn. Egy tó körül. Röviden, a Raccon-hegy tetején elterülő víztározó körül. És mi adja egy ilyen tó szépségét? Elsősorban a mókás földrajzi helyzete és keresztmetszeti rajza:

Másrészt az, hogy ez a - funkcióját tekintve egy - hatalmas elem 22 órán át képes leadni a Paksi atomerőmű 4 blokkjának teljesítményét, nagjából 1600MW-ot. Feltölteni mintegy 28 óra alatt lehet, így véleményem szerint ez a~~z egyik~~ legfrappánsabb terheléskiegyenlítő erőmű.

*Na, ezt hogy kell helyesen írni?

A címet tovább boncolgatva, a Marathon kifejezés túl sok magyarázatra nem szorul. 26.2 mérföld, azaz alsó hangon is legalább 3 óra szaladgálás. A Trail szó ebben a szövegkörnyezetben már érdekesebb, de ennek szépségét hadd ne én magyarázzam el:

A fickóval a futás alatt/után össze is futottam. De mitől lesz egy marathon Scenic? Nos, a maga módján mindegyik az. Ez például lehetne a hatalmas tó, vagy a környező hegyek, esetleg az ehhez tartozó T-wall miatt (ahova mászni járunk). Kinek, hogy. Engem az erőműhöz tartozó távvezetétkek, illetve a hozzájuk tartozó támberendezések kápráztattak el:

A versenyt megelőzően egy nem túl távoli - de nem is túl közeli - kempingben háltunk. Korántsem aludtam jól, de legalább volt mire fogni. Az úton a verseny helyszíne felé mindannyian betoltuk a szükséges szénhidrátmennyiséget, meg még egy picit. Az efféle cukor-beöntés után mérsékelt üdvrivallgással fogadtuk az ötletet, miszerint a startot 30 perccel elhalasztották. Valahol ebben a fél órában készítette a rendezőgárda az alábbi kép:

Ugyancsak a fenti kép kapcsán hangzott el az alábbi párbeszéd:

-Nézd, a szláv nő a háttérben melegít!

-Jah, a három magyar meg már elég melegnek tűnik.

Aztán t+30m időpontban elindult a verseny, és mindenki futott, ahogy tudott. Péter egyből beállt az egyenletes 8:15 mi/min tempójára, míg Laci eleinte mögöttem kullogott. Egészen addig, míg be nem értünk a fák alá és otthon nem kezdte érezni magát. Ekkor következett be ugyanis az az effekt, ami Star Warsban az űrhajó legnagyobb vezérlőkarjának meghúzásakor történik: egy pillanatig még látod, aztán hirtelen már nem. Ehhez képest én - továbbra is kékben -, kissé lemaradva, de még mindig a mezőny első felében aprítottam a porszemeket:

Útvonal

A teljes útvonalam alább látható:

Az ábra kapcsán pedig több dolgot is kiemelnék: a 26.2 mérföldet sikerült 23 mérföld alatt lefutni! Az órám szerint legalábbis. A jelenség érdekessége, hogy futás közben "szinkronizáltam" az órát másokéhoz, és alig meglepő módon az összes óra úgyanúgy hibázott. (Értsd: az enyém 3 mérföldet tévedett, a mellettem lévőé 3.01-et.) A másik dolog a befutó. Az ember úgy gondolná, hogy amikor hallja az éljenézeseket, már közel van a célvonalhoz. Most is így volt ez, de csak légvonalban - miután azt hittem, már csak pár száz méter van hátra, még mindig 2-3 mérföldet le kellett aprítani. Jobban belegondolva ez a marathon is az utolsó 6 mérföldről szólt.

Eredmények

Az időmet igyekezte 4:00:00 alá szorítani, de a korábban említett végső, tekergős szakasz miatt ez nem volt kivitelezhető. Továbbá kiemelném, hogy Laci és Péter között 10 perc és pontosan 2 helyezésbeli különbség volt:

13 Laszlo Juracz 145 32 M 3:27:00 07:54/M

15 Peter Volgyesi 179 34 M 3:37:47 08:19/M

41 Sandor Szilvasi 193 26 M 4:08:19 09:29/M

Értékelés

Összességében a verseny és a szervezés igen jó volt. Bár a reggeli csúsztatással korántsem tudtam szimpatizálni, az időjárás - bár meleg, de - igen jó, a terepválasztás szintén kiváló, a résztvevők mennyisége és minősége pedig szintén megfelelő volt. A helikopteres fotók pedig utólag, külön dobtak az össz-élményen. Jövőre ugyanitt.

Date Published: May 29, 2011 - 11:27 pm

Daylight Robbery

A héten említettem, hogy épp rabolják a szomszéd bankot. Tényleg így történt. A hírek szerint a bankrabló 11:20-kor lépett a Music Row-n található Bank of America létesítménybe (a képen B), ahol egy csomagot helyezett a pultra, amiről azt állította, hogy bomba, majd készpénzt követelt. Miután a meg nem nevezett pénzösszeget megkapta, a bomábnak titulált tárgyat még az asztalon hagyta, majd elrohant. De tényleg el, még mindig nem találják.

Mi valamivel 12:00 után érkeztünk vissza az ISIS épületébe (a képen A), a hátsó sikátor felől. Épp esett. Vagy inkább szakadt. Sőt, inkább ömlött. A lényeg, hogy mi teljesen megáztunk és azt hittem csak egy kisebb átfolyás miatt zárták le a hátsó utcát az intézetünktől alig 20 méterre.

View Larger Map

Mint az már nyilván kiderült, nem ez történt, hanem a kis robotnak kerítették körbe a "játszóteret". Innentől még mintegy másfél óra telt el, míg meggyőződtek róla, hogy a pulton hagyott kistáska üres. Ugyan picit más az alapszitu, de erről jutott eszembe, hogy mennyi különféle módja van az épületbe való behatolásnak.

A dolog kapcsán néhány Fakt és gondolat:

ugyanezt a bankot tavaly februárban már kirabolták, akkor a fehér elkövető napszemüveget, sísapkát és kabátot viselt
ugyanezzel a módszerrel alig két hete kiraboltak egy bankot Goodlettsville-ben, ahol a fekete gyanúsított napszemüveget és baseball sapkát és laza, hosszú ujjú Nike pólót hordott
a fentiek alapján nyáron melegebb van, mint télen, a napszemüveg viszont mindig alapkellék
telefonos bankrablásról már hallottam, de úgy látszik egy táska is elég hozzá
a bankokban $5000-10000-nál többet nem tartanak készpénzben, ha többet ki akarsz venni, két nappal előtte oda kell szólni telefonon
a futás hatékony menekülési módszer (persze jó, ha van egy kocsi amibe pár yard után be lehet szállni)

Hogy az eset ne legyen annyira lehangoló, végezetül hallgassatok egy kis Morcheebat:

Date Published: May 28, 2011 - 2:46 pm

Weekend Brunch

Az egyszerű ételekben az a jó, hogy egyszerűek - mind elkészítésüket illetőleg, mind úgy általában. Az elkészítés komplexitása pedig szerencsére korántsem egyenesen arányos a végtermék valódi értékével. Vagyis hiszem, hogy könnyen és gyorsan is lehet frankó dolgokat összedobni, amire élő példa a Nutellás banán.

A szombat délelőtti unalmam és az aznap hajnali kettőkor megejtett véletlenszerű bevásárlásom konstellációja a konyhaművészetem továbbfejlesztésére sarkallt. A hűtőben volt saláta, csirkemell és számos egyéb alapanyag, ami kiváló összetevőjét képezi egy-egy jobb fajta majdnem vegetáriánus salátának. Most az alábbi kettőt ötlöttem ki:

Juhsajtos-paprikás csirkemell saláta

A juhsajtról mindig hallottam, hogy jóféle. Még otthon próbáltam is egyszer-kétszer, de most abszolút nem emlékeztem az ízére. Főleg ezért került a kosárkámba, majd a hűtőcskémbe a fehér színű, állagát tekintve leginkább oltott mészre emlékeztető sajtféle. Az ember azt gondolná, hogy ez, vagy a hús az, ami megnyomja a költségvetést, de igazából a kaliforniai paprika az, ami pofátlanul drága: $2 darabja. Lassan hozzászokom, hogy mindig meglepődöm, hogy mennyire nincs választék itt paprikából, és hogy ami van, az milyen pofátlan árfolyamon kerül a viharverte polcra. Amit most kaptam, legalább finom volt, ím a részletek:

Hozzávalók (2 főre)

10 oz (30 dkg) csirkemell
1/2 fej saláta
1 fej kaliforniai paprika
1 paradicsom
1.5 oz (5 dkg) juhsajt
csirkemell fűszer
3 ek. étolaj

Elkészítés

A csirkemell szeleteket meghempergetjük a fűszerben, olajon megsütjük, majd közel 1/2 hüvelyk (1-1.5 cm) széles csíkokra aprítjuk. A fél fej salátát egy éles késsel 1x1 hüvelykes (3x3 cm) pelyhekre szabdaljuk, majd ennek felével kibéleljük két tál alját. Fel-fél-karikázzuk a paradicsomot és a paprikát, majd a rendelkezésre álló mennyiség felével lefektetünk egy-egy paradicsom-, illetve paprikaréteget. Ezután a csirkemell csíkok és a sajt felével felhintjük a két edényt, végül az egész saláta-paradicsom-paprika-csirkemell-juhsajt réteget megkettőzzük.

Ha a vízuális eredmény nem kielégítő, a tálat addig rázzuk, amíg a fenti képen látható eredményt nem kapjuk. Apropó, a juhsajt és a juhtúró között pontosan mi a különbség?

Feta sajtos-hagymás csirkemell saláta

A kék sajt ősi ellenségem. Mindig belekerül a kosárkámba, aztán meg mindig rájövök, hogy mennyire nem jön be. Lassan rá kéne jönnöm, hogy csak a hideg kolbászhoz és a sonkához nem megy. Mindenesetre a kék sajt kisöccse lehet a feta sajt, mert állagát és ízét tekintve elég közel áll egymáshoz a kettő. Szóval ezúttal próbáltam nem a kenyér tetején tespedő sonkaszelet tetejére aprítani, hanem kerítettem neki egy szimpatikusabb felületet:

Hozzávalók (2 főre)

10 oz (30 dkg) csirkemell
1/2 fej saláta
1 fej lila hagyma
1.5 oz (5 dkg) feta sajt
csirkemell fűszer
3 ek. étolaj

Elkészítés

A csirkemellet vékonyan bevonjuk a fűszerrel, majd a serpenyőben felhevített olajra fektetjük és pár percig alakulni hagyjuk. A megsült csirkemell szeleteket 1/2 in (1-2 cm) széles csíkokra szabdaljuk. A fél fej salátát egy 1x1 in (3x3 cm) háló elrendezésű késrendszerrel - vagy egy sima konyhakéssel - kis négyzetekre aprítjuk, majd saláta ágyat készítünk a tálak aljában. Az ágyakba egy sor csirkemellet fektetünk, majd felszeljük a hagymát és felével betakarjuk a csirkét. Ezután a feta sajt fele következik, végül duplikáljuk a saláta-csirkemell-hagyma-sajt rétegrendszert. Az így elkészített ételt természetes, vagy erőltetett mosollyal tálaljuk.

Mostanra már kezd összeállni egy bevizsgált elemekből álló, egészen használható receptfüzet Google Docson. Teljesen publikussá nem teszem, de ha valakit érdekel, szóljon.

Date Published: May 15, 2011 - 9:45 pm

Spring Break - Part II

Arches National Park

A snowboardozást követően délkeletnek vettük az irányt. Első este egészen Green Riverig jutottunk, ahol az eddigi legszigorúbb motellel találtam szembe magamat. A környéken csak kamionosokat láttam, a bejelentkezés eleinte egy 3 cm vastag üvegfalon keresztül történt, az ajtón pedig plusz zár volt, egy matrica kíséretében: a saját biztonságod érdekében zárd az összes zárat. A szoba maga egyszerű, de legalább olcsó volt.

Green Rivertől az Arches National Park már csak egy bő órára volt. Néhány reggeli tornának szánt fotózás után át is gördültünk a bejáraton. Ez a nemzeti park az egyik kedvencem. No, nem azért, mert ide csak $15 (lett volna a) belépő, vagy mert itt monumentális kőcsarnokok leledzenek, esetleg mert van hely a dolgokat megbeszélni, illetve repkedni. Sőt, nem is azért, mert számos lehetőség van elcsépelt és idióta fotókat készíteni:

Ding

Így végiggondolva ez mégis elég oknak tűnik, hogy tényleg tetsszen a hely, de összegezve, a hely viszonylag nagy területen fekszik, változatos látnivalókat tartogat és minden könnyen - azaz autóval* - megközelíthető. Az egyik látványos dolog a Balanced Rock (Kiegyensúlyozott Kő) volt, aminél igazából nem is álltunk le jópofa képeket csinálni. Ja, de. Nem is egyet.

Balanced Rock

Egyik-másik helyen az ember el is felejtette, hogy egyfajta sivatag közepén van - csak este jött rá, amikor konstatálta, hogy két nap egymás után is le lehet égni.

Miután a trad mászókat is megcsodáltuk, amolyan délután kettőre meg is pillantottuk az első ívet, a Windows Arch-ot:

Windows Arch

Itt viszont már kezdtünk megéhezni, úgyhogy a Turret Arch-hoz már ki sem gyalogoltunk, és hasonlóképp csak madártávlatból vizsgáltuk a Delicate Arch-ot. A Skyline Arch-nál viszont már megálltunk, ha mást nem egy szokásos túristafotó erejéig. Valami hasonlót követtünk el a Landscape Arch tövében is, majd realizálva, hogy mindjárt lemegy a nap, Santa Fe felé vettük az irányt.

Út közben némi koszt reményében megálltunk Cortez, CO falucskában. A helyi főzésű sörökre mindig rámozdulok, így itt is azonnal berendeltem a samplert. Ez egyfajta hiba volt, szerencsére megbocsájtható áron.

*Kezdek beilleszkedni

Santa Fe and Los Alamos

Santa Fe egy takaros kis mediterrán hangulatú város Új-Mexikó szívében. A hely egy picit emlékeztet Guatemalára és Dél-Mexikóra, de az az igazi déli érzet hiányik belőle. Cserébe viszont vannak igazi kávézói és csokoládéházai igazi ínyencségekkel - és nagyvárosi árakkal. Ha viszont a csokibomba valakinek nem jönne be, még mindig lehet kapni vizet. Szenteltet. $4 egy fiola, de nem hiszem, hogy ilyen ajánlás mellett bárki is otthagyná az ajándékboltban. Ha pedig már a szenteltvíznél tartunk, ez a környék (is) erősen vallásos, templomokból és kápolnákból nincs hiány. Az egyik ilyen építménybe, a Loretto kápolnába be is tértünk, hogy megnézzük a csodás lépcsőt, ami lényegében egy sima csigalépcső, amire nem engednek fel, meg aminek hiányzik a fele tartószerkezete. Ezen kívül talán a főtér érdemel említést, ahol tényleg emeltek egy "szobrot" az indiánokkal vívott harcokban elesett katonáknak. Ez főleg azért érdekes, mert a lakosság 40%-a a mai napig indián kinézetű.

Los Alamos Welcomes Y'all

Összességében Santa Fe annyira nem fogott meg, de ha már arra jártunk illendő volt elzarándokolni a szomszédban fekvő Los Alamosba. Na, ott aztán látni durva arcokat. Az egész kis város egy fennsíkon terül el. Régen itt egy nyaraló-kutató ranch volt, aminek egyik-másik épülete még fellelhető egy múzeum oldalában. Az atomtudósok után kutatva efféle múzeumokba sikerült betévednünk, ahol minimálisat okosodtunk, majd legurultunk a hegyről.

Grand Canyon South Rim

Gurulni egyészen Flagstaffig gurultunk, addig csak benzinért álltunk meg. Flagstaffben aztán viszonylag korán keltünk, hogy meglessük a Grand Canyont - ezúttal délről. Pontosan szemügyre véve az alábbi képet, a szemfüleseknek feltűnhet, hogy Tamás pont a Bright Angel Trail túlvégére hajítja a hógolyót, pontosan ide. Ismerős valahonnan?

South Rim Snowball

Nyilván ott tikkadtunk majd' 2 éve. A Grand Canyonban ezután még pár ~~percet~~ órát hódoltunk az ön- és egymásfényképezés művészetének:

Egyszemélyes csoportkép a Grand Canyonnál

Végül elindultunk nyugatnak, előszor a 40-es, majd a 66-os úton. Lévén, hogy ez az út - meg úgy Arizóna általában - eléggé egyhangú és lehangoló, megpróbáltuk feldobni egyéniben és csoportosan egyaránt. Bár ezt a kísérletet sikeresnek nyilvánítom, csak ezért nem biztos, hogy érdemes végiggurlni ezen az államon. Ellenben a naplementével, ami tényleg szép volt, már-már felért egy Hawai'i-val.

On Route 66

Las Vegas II.

Tehát továbbra is irány nyugat. Ha pedig Santa Fétől nyugatra, akkor - apró kitérővel a Hoover gátnél - egyenesen vissza Las Vegasba. Gát? Azt már 5 mérfölddel ezelőtt elhagytuk. Úgy tűnik befejezték a hidat, ami olyan jól sikerült, hogy a város felé haladva a hatalmas duzzasztógátat már észre sem vettem. Visszakanyarodva azért megtaláltuk:

Hoover Dam 2011

Vegasba már alighanem érkeztem frissebben, így először egy rövid punnyadást eszközöltem, majd belevetettem magam az éjszakai életbe. Persze nem fejessel, amolyan Peti stílusban, csak módjával. Elkezdtem rángatni a félkarú megmaradt karját, aztán a kezdeti $2 tőkémet feltornásztam $15-re. Tovább folytatva a játékot ez a összeg megcsappant, leesett vagy $11-re. Feltett szándékom volt, hogy ezt az összeget ott el nem vesztem a gépeken, úgyhogy beültem az első bárba és rendeltem egy italt. Puccos hely volt ez a bár a Cosmopolitan aljában, ahol a pultos látványosan keverte az italt - bár csak az íz is igazodott volna a műsorhoz és az árhoz.

Minimális szunyóka után az autót átcipeltem a Mandalaybe. Megnéztem, hogy van Sztálin - annyira nem volt jól -, majd tettem egy gyalogtúrát a környékbeli klimatizált villogó katakombákban. A Luxorban még bíztam annyira, hogy hátha lesz valami szombat délelőtt is, de nem. Az egyik showt, amit meg akartam nézni csak csütörtökön adták, Cee-Lo Green koncertje pedig csak este kezdődött. Semmi gond, ide úgyis gyakran jár az ember.

Mandalay Bay, Las Vegas

Megjegyzés: A túra teljes galériája itt érhető el.

Date Published: Mar 27, 2011 - 2:16 pm

Feed: Nashville Times - AggScore: 51.8

Summary: Nashville Times

Climbing at Foster Falls

Commuting by Bike

Reading Books #1

Visiting San Diego

In Memoriam DSC-F707

New Year's Eve 2012

Granola Bar v2.0

The Theory of Evolution

Natchez Trip Plus - Getting Out #2

3rd July 4th

Natchez Trip Plus - Getting In #1

Scenic City Trail Marathon

Daylight Robbery

Weekend Brunch

Spring Break - Part II

Visitor Rating: 5 (1) (Rate)

Story Clicks: 119

Feed Views: 582

Tags

Lenses (Add|?)

Comments (Log in to add)

Feed Details

Search FeedAgg.com